Arany fa

Tanácsadás

Zsidó Piroska vagyok, anya, mesemondó Ã©s életmód tanácsadó.

Kisgyerek korom óta tudom, hogy tanítani akarok, és ennek valamilyen formája már azóta folyamatosan jelen van az életemben Az osztálytársaimnak segítettem, magyarul tanítottam a más nyelvet beszélÅ‘ ismerÅ‘seimet, óvodai helyettesítést vállaltam, majd ténylegesen tanár lettem osszú évekig. Most meg a tanácsadás formát választottam - úgy gondolom, személyességével, mélységével ez a legcélravezetÅ‘bb.

A tanítás ugyanis mély alázat: mint vizet adni a szomjazónak, vagy ajtót nyitni annak, aki haladni akar. Nehezen tudtam összeegyeztetni az intézményesített tanítás arroganciájával: én tudom, mit és hogyan kell neked megtanulni. Hogy tanítsanak, azt kérni kell, elfogadni és megköszönni. Hogy taníthass, az megtiszteltetés, hiszen azt jelenti, valaki beenged a legintimebb gondolat- és érzésvilágába, hogy ott módosításokat hajts végre. És minden alkalommal magadból adsz egy darabot. Kölcsönös bizalom kell hozzá, egyensúly, amiben mindkét fél sokat kap és sokat ad.

Talán éppen ezért tartott ilyen hosszú ideig rátalálni az igazi hivatásomra. Erre az alázatra meg kell érni, és a belső vizeket, amikből inni kínálsz a szomjazónak, megtisztítani.

Akkor fordulj hozzám, ha úgy érzed, egy mesehÅ‘s vagy, aki csodákra hivatott, de elakadt az útján, és segítségre van szüksége. Az mindegy, hol akadtál el: egészen az út elején, vagy egy különösen nehéz próbánál. Én tiszteletben fogom tartani az életed kerekségét, és a sorsodat meghagyom neked. Csak azt a varázsmondatot mondhatom el, vagy azt az apró semmiséget adhatom a kezedbe, ami - megfelelÅ‘ idÅ‘ben, megfelelÅ‘ módon használva - átsegít a bajon. A többi a te felelÅ‘sséged.

És hogy miért a mese lett a tanítási formám?

Talán, mert a mese soha nem hazudik: mérget vehetsz rá, hogy ha megérdemled, végül megkapod a birodalmadat. És, hogy olyan birodalmat kapsz, amilyent érdemelsz. Ez önmagában is erős terápiás lehetőség, hiszen őszitén megvizsgálva a "birodalmunkat" - őszinte jellemképet kapunk magunkról. Ugyanakkor világos útmutatást is arról, milyen jellemhez milyen birodalom jár.

Talán az anyai nagymamám miatt, aki igazi mesefa volt számomra. Kisgyerek koromban mesét is mondott sokat, de igazán lenyűgözÅ‘vé késÅ‘bb vált, amikor már a valóságot mesélte újra. Aki hétköznapokat akart élni vele, annak bosszantó volt gazdag fantáziája ezernyi bugyra, az újraélt, újraértelmezett valóság, aminek alig volt köze ahhoz, ami valóban történt. De számomra Å‘ maga volt a csoda, maga a mese, és maga a legmélyebb valóság, hiszen nem a tényekre vagy a logikára épített, hanem a lényegre, a dolgok mélyén rejtÅ‘zÅ‘ igazi történésekre a lélek igazságát keresve.

Talán az egyetemi tanárom miatt, aki először mondta ki, hogy nem tehetünk mást, mint, hogy elmeséljük magunkat, és csak magunkat; hogy az élet, a világ, a történelem tulajdonképpen egy millió szempontból újragondolt, milliószor újramesélt mese.

Talán az a néhány személyiségfejlesztő módszer, amivel megismerkedtem, és amik azt tanították nekem, hogy önmagunkat időnként újra kell gondolnunk és újra kell mesélnünk egy másik nézőpontból, hiszen életünk során szükségszerűen többször paradigmát váltunk.

Talán a 17 év nyelv- és irodalomtanári múlt, ami során megtapasztaltam, milyen ellenállhatatlanul hat a mese az emberekre, milyen magától értetődően helyezkednek bele a történetbe, ismernek magukra a szereplőkben, és emelkednek ki a saját középszerűségükből.

Talán a gyermekeim, akiknek a gyermekkor évei alatt elmeséltem az egész világot: magamat, önmagukat, a családot, a mindennapokat, a nagy érzéseket és a rendkívüli történéseket - Ã©s akik mindebbÅ‘l természetesen semmire nem emlékeznek, de idÅ‘közben mégis mindkettÅ‘bÅ‘l igazi mesehÅ‘s vált, akikre büszke vagyok.

Talán mert minden a világon: mese.